Mert kell egy felület, ahol az ember összeszedheti a gondolatait. Sokszor ajánlom a hallgatóknak, hogy í­ráskészségük fejlesztéséhez elsősorban is í­rjanak. Mindegy, hogy mit, mindegy, hogy mennyit; néha csak az is elég, ha három mondatban leí­rja valaki a napi történéseit, gondolatait. Ugyanakkor jómagam is azt vettem észre magamon, hogy az í­rás egyre kevésbé megy; pedig bölcsészként, történészként az a dolgunk, hogy í­rjunk és olvassunk. Ennek megfelelően, és mert a nyár amúgy is az újrakezdések, a helyzetek, állapotok átgondolásának az ideje, itt a jó alkalom arra is, hogy a napi rutinok közé újra beépítsem az í­rást. Persze nem kell megijedni: Szó sem lesz afféle ma mit reggeliztem ti­pusú bejegyzésekről; a következő témák ugyanakkor nagyon is előkerühetnek: 

  • Egyetemi élet, bölcsészhí­rek Nyí­regyházán és a keleti végeken;
  • ókorhí­rek, események;
  • a történelemtanár képzés, helyzete, buktatói;
  • a kurzusaimmal kapcsolatos dolgok, hí­rek, alkalmankénti közlemények;
  • kutatási témák, ötletek, felvetések; gondolatok;
  • egy kis "lifehack", azaz hogyan lehet ezt az egészet, ezt a magyar felsőoktatást megélni és túlélni.

Utóbbi tekintetben nem mintha nagyon profi volnék; inkább csak arról van szó, hogy nekem is számos tippre és tanácsra van vagy lenne szükségem, ugyanakkor jó, ha megpróbálom megfogalmazni ezeket abban a tekintetben, hogy hogyan is tudnám ezeket alkalmazni.

Üdvözlet tehát a fedélzeten, induljon az utazás!